Tegnapi sétánk során az alábbi hirdetést találtuk... Kérek minden kedves blog olvasómat, ha van lehetősége bárhol kitenni, ezen felhívást, tegye meg.

Nagyon szépen köszönöm.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hétvégén a Komáromi Monostori Erődbe került megrendezésre a nemzetközi kutyakiállítás, ahová mi is ellátogattunk. Nagyon jó helyszínen kapott helyett a kiállítás, hiszen az egész erődítményt elfoglalhatta a Duna parton. Így egész családunk számára izgalmas volt ez a nap. Hiszen számos gyönyörű kutyust láttunk, és az én örömömre a Cerberos kutyaiskola bemutatóját és végig néztük. Mikor legutóbb Veresegyházán volt bemutatójuk, azt jól lekéstük, de ide időben érkeztünk. A bemutató különösen tetszett a gyerekeimnek, hiszen látványos és érdekes volt. Bence kedvence a munka kutyás bemutató, ahol óriás schnauzernek az volt a feladata, hogy elkapjon egy bűnözőt, és persze hibátlanul teljesített. Bogikának Ödi tetszett, aki átugrálta a fekvő nagyobb társait, és Manócska is. Nagyon büszkék voltak Prézlire és rám, hogy ebbe a kutyaiskolába járunk. 

A bemutató után, sétáltunk még egyet bent, és utána a Dunapart felé mentünk az autóhoz. Hatalmasat sétáltunk és út közben több katonai jármű is ki volt állítva, amire a gyerekek felmászhattak.

Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon szép hely Komárom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Cerberos kutyaiskola bemutatója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zsizsu, Ödivel aki a nagykutyákat átugorja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Viki egy beagle kutyussal, kutyástrükköket mutattak be :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kutya lefárasztó tippek következtek... :)))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A minis csoport bemutatója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ovis csoport is bemutatkozott

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Következett az örző-védő munka kutyás bemutató.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bűnöző rátámad egy védtelen lányra....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon élvezték a gyerekek az erődítményt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Haza felé a Dunaparton sétáltunk...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prézli is nagyon elfáradt, hiszen reggel suliba voltunk, ahol hatalmasat játszott Hannahval.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Eltelt a második hétvége is a Cerbi suliban és már olyan érzésem van, mintha mindig is oda jártunk volna. Az első órán úgy izgultam, mint egy gyerek az első iskola napján. Most már nem izgulok, persze az örökös megfelelési kényszer ott lapul bennem, hiszen nekem semmi sem jó, és semmi sem tökéletes. Nagyon maximalista vagyok, talán ezért is járunk kutyasuliba és ezért járunk a CERBIBE, hiszen nekem nem jó egy kutyasuli, nekem a legtökéletesebb a megfelelő. :)  Mielőtt bárki megkövezne, hogy csak magam miatt járunk kutyasuliba, azért leírnám, hogy Prézli is élvezi, nem is akármennyire. Most már nem csak a pórázának örül, hanem annak is ha kocsikulcsot meglátja. Alig várja, hogy újra menjünk. Erről az alábbi képek is árulkodnak. :))))

"Gyere Csubi, nézzük meg mit csinál ott Hannah?!"

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hannah külön száma, a hempergőzés... :)))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miért csinálod ezt Hannah?!? Mi nem szoktunk ilyet csinálni...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyere inkább játszunk egyet...:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Naaa Hannah, ne húzd a fülem...na várj csak... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nesze, látod, most jól legyűrlek... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Én vagyok az erősebb, add fel Hannah...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sunny: Héé Te, hogy kerülsz a mini csoportba?! Te nem egy agár vagy?!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igen, és Lily vagyok, egy nagyon okos agár kutyus, de én is olyan kicsi vagyok... vagy még sem?!? Szerencsémre a gazdim tanítja a miniket, így bejárhatok hozzájuk. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyere Prézli nézzünk körbe arra is... 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon örülök Hannah, hogy Te is ide jársz velem. Én is örülök neked Prézli! :)  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hihetetlen, de az égiek kegyesek voltak hozzánk és kibírták, hogy egy délelőttöt ne essen az eső. :) Reméljük ez így lesz továbbra is. Mivel a múlthét vasárnap a szakadó eső miatt, játékos rohangászás volt oktatás helyett, szerdán volt pótolva az elmaradt anyag. Mi viszont szerdán nem értünk oda, mivel Győrben voltam és hááát leszakadt az M1-es autópálya... a 1-es beállt mint a szög, a kerülő utat lezárták az árvíz miatt, így esélyem sem volt időben haza érni. Bosszantott a helyzet, de nem tudtam mit tenni. Így ma igyekeztünk nem lemaradni és hátráltatni a többieket.

Reggel 6-kor kelés, kávé, zuhany, öltözés, indulás. 7 óra 15-kor már indult a gyakorlás, pórázon való sétálás. Mivel minden este becsülettel gyakoroltunk, nem volt vészes, Prézli ügyesen viselkedett. Gyorsan elérkezett a 8 óra, kezdődött az új tananyag. Láb melletti ülés, fordulás jobbra, balra és hátraarc, majd láb melletti séta. Szerintem, ahoz képest, hogy először csináltuk, elég jól ment, persze még sokat kell gyakorolnunk, hogy igazítás nélkül is menjen. 

Ha bárkinek is kétségei lennének a Cerberos iskola felől, ne habozzon, próbálja ki, és látni fogja, hogy nagyon jó módszereket alkalmaznak, számomra nagyon szimpatikus módon. Minden gyakorlat után van pár perc játék a kutyusoknak, ezáltal abszolút játékos tanulás. Prézli is szeret oda járni, boldogan jön velem. Én úgy gondolom, hogy minden kutyának kell egy alap tanfolyam, azért, hogy amit még nem tud, azt megtanulja, és amit mi nem tudunk róla, azt megtanuljuk. Mi Prézlivel olyanok vagyunk, mint borsó, meg a héja, nincs is semmi komolyabb problémám vele, de szeretném, ha ez örökké így lenne, ezért járunk a Cerbibe.

    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyere Csubi, nézzünk körbe arra is...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Na, erre itt mi a helyzet...mi jót csináltok?!?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hééé, Hannah várj meg, hova szaladsz annyira...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végre süt a napocska... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Diégó: Ó Prézli nekem nincs sok kedvem itt lenni, nem is értem Ti mit élveztek ezen...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyával, teljes harci felszerelésben. Látod mami, így kell láb mellett ülni, ma ezt tanultam...:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hannah mami terrier szerettel elárasztva, engem hívtál?!? vagy engem?!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel nem csak Hannah és Csubi jár velem az iskolába, a többiekről is hoztam képeket..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hannah és Prézli

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Te is jössz velünk lustálkodni?!?...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma reggel nem kedveztek nekünk az égiek, mert szakadt az eső és fújt a szél. Áldom az eszemet, hogy tegnap elmentünk egy sportáruházba és vettünk nekem gumicsizmát és esőkabátot. Tegnapi suli után hazafelé jövet több óriás poszter is gumicsizmát reklámozott, ekkor jött számomra az ötlet, mivel a sportcipőm eléggé megszenvedte a tegnapi kutyasulit. Ma mindezeknek nagyon nagy hasznát vettem. :)

Tegnap a pórázon való sétálást tanultuk meg, és tényleg mondhatom, hogy megtanultuk 2 óra alatt, mivel már este nem húzott Prézli a pórázon. Ma reggel gyakorlás közben szintén szinte semmi húzás nem volt. Egyszerűen nem térek magamhoz, hogy milyen gyorsan és hatékonyan tanulunk. Ma nem tanultunk "újat", mivel pocsék időjárás uralkodott és Dorkáék megszánták újonc kutyusokat, így ma egy igazán nagy hancúrozás volt, de elméleti oktatás azért meg volt. Mi kérdeztünk, Dorka és Zsizsu pedig türelmesen válaszoltak. A kutyusok közül a mai találkozót szerintem csak Hannah és Prézli élvezték. Őket nem zavarta sem eső, sem szélvihar, csak szaladgáltak és játszottak nagyokat, fantasztikusan érezték magukat! :) 

Ma róluk hoztam pár képet, és mivel családom pozitív visszajelzése alapján, ma ismét a kutyusok kommentálják az eseményeket. 

Gyere Prézli...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Senki más nem jön velem játszani...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyere Hannah, fussunk egyet! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Én Rumli vagyok, ugyan nem vagyok kistestű kutyus és a sulit is kijártam már, de mivel a Gazdim a tanitó néni, ezért itt lehetek veletek. :)

 

Fényképezzél már engem is naa, én is itt vagyok... és egyébként is olyan jó párizsi illatod van...

:)))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Persze könnyű nektek, nektek van kabátotok és nem ásztok fáztok, mint én. Igaz nekem is van kabátom, de én mindig jól leráncigálom magamról... (Csubi) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Naaa Prézli ne szimatolj már, inkább játszunk... :)  (Hannah)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Na gyere, gyerünk, mi lesz már?!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Na jól van, menjünk haza, már kezdek elfáradni, és már senkinek sincs kedve velem játszani... :)  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elérkezett a várva várt nap és elkezdődött a tanfolyam, melyre már régen bejelentkeztünk. Korábban már írtam, hogy nagy gondot fordítottunk a megfelelő kutya suli keresésére, megtalálására. Több órás internetes kutatás után, személyes felkeresések következtek, de már az első percben tudtam nekünk a Cerberos suliban a helyünk. Persze, hogy ne legyek elfogult, elmentünk több kutyaiskolába érdeklődni, de hamarosan jelentkeztünk is, a Cerbibe a kistestű kutyák alap tanfolyamára. Ma kezdtünk, Prézli és én mától iskolások vagyunk. :)  Ma végképp bebizonyosodott számomra, hogy jó helyen vagyunk, hiszen ez nem egy szimpla kutya suli, hanem a Cerbi egy ISKOLA, ahol végre azt is elmondják, mi miért van és miért nem jó ez vagy az a módszer, viselkedés, reakció. Becsülik és tisztelik a szándékot azokban akik elmentek oda, legyen bármilyen probléma a kutyával. Még a vak is látja a szakértelmet, amivel oktatnak. :)  A türelemet, melyet velünk gazdákkal szemben tanusítottak, arról már nem is beszélve. Nem hittem, hogy ennyire izgulni fogok, és úgy fogok viselkedni, mint egy 7 éves gyerek az első nap az iskolába, de így sikerült. :) 

A csoportunkba, van még egy westie Hannah :), van több nagyon aranyos kutyus, és két édi csivava is. Az első nap után nem tudok még sokkal többet írni a többiekről, mert Prézlivel voltam elfoglalva, és nagyon figyeltem mit mondanak az oktatók. Igérem hozok képeket is, ma már erre nem jutott időm.

Sikerült ideérnem az igért képekkel :)

Ő Hannah, Prézli legjobb cimbije a suliba

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ő pedig Csubakka, alias Csubi :) A három csibész energia bomba... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sikerült megkérni Zserát, hogy Marcit is munkára fogja, azaz futár kutya legyen, és kísérje el hozzánk, miközben elhozzák az általam megrendelt termékeket a tápfutárból. Ha valaki szeretne, egy igazán jó állat felszerelés web áruházat, akkor ajánlom neki a www.tapfutar.hu web áruházat. Itt minden kapható, és kedvező áron. Ráadásként Bp. és környékén ingyen házhoz szállítással. Ha szerencsénk is van, sikerül megismerkedni Marcoval is. :) Nekünk szerencsénk volt, talán Bogi és Bence még nagyobb örömére, de Prézli is örömmel fogadta Marcit nálunk. Piri cicáról talán ezt már nem mondhatom el, mivel nem értette, hogy már megint mi ütött Prézlibe, hogy egyszer csak megduplázódik és ráadásképpen még rá is ront. :) Szerencsére Pirinek gyors lábaival menekülőre fogta, így a délután egy rövid részében a szomszédban húzta meg magát.

A továbbiakban Marci és Prézli kommentálja a képeken látható eseményeket... :)    

Szia Haver, eljöttem megint hozzád körbe nézni nálatok...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyere játszál velem már velem Marcóóó...Jaj Prézli hagyjál mááár...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Na jól van gyeree, lefekszem neked, hempergek egyett ebbe a puha fűbe... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Marciii játszál máár velem, ne lustálkodj mááár... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Na megyek körbe nézek, megnézem milyen játékod van... (fül nélküli Marci)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Húú haver neked vannak csipogós játékaid, de király... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem tudok betelni a játékokkal, melyiket vigyem?!? Viszem ezt is, meg ezt is, ajaj ott van még egy... na azt hogy vigyem... húú ennyi csipogós játékot, haver...:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hahaha szereztem még egyet, vigyázok rá neked pajti.. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hééé, hová mész? Mit csinálsz ott? 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon kifáradtam itt nálatok Prézli... de azért buli ez a kertesház...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Na megyek körbe nézek mégegyszer, hátha találok még olyan játékot amit még nem rágtam meg... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Húúú pajti, jól kifáradtunk a mászkálásba...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Remélem Zsera legközelebb is elhozza hozzám Marcit.. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

Szia Prézli, megyünk tovább, mert még sok a dolgunk mára, de azért jól éreztem magam nálatok... :)))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prezliwestie 2010.05.01. 22:41

Budai hegyek

Mai nap elmentünk a Hármashatár-hegyre. Drága Apikánk otthon maradt, mivel még mindig beteg. A szomszédjainkkal mentünk, akiknek van egy fekete spánielűk Kelly. Szóval Bogi, Bence, Prézli és a szomszédjaink Kellyvel és persze én, neki indultunk ma reggel a Budai hegyeknek. Nagyon jó éreztük magunkat, rengeteg fényképet készítettünk, nagyon sokat sétáltunk, fantasztikus volt az idő. Vittünk szendvicseket, üdítőt és rágcsát. Szóval full extra volt minden. A panoráma, ami a lábaink előtt hevert csodálatos volt. Hamarosan elmegyünk újra, de akkor már Apikát sem hagyjuk otthon. :)

Ez egy olyan fa, melynek gyökereit az eső kimosta már a földből, de olyan erősen kapaszkodik, hogy mégis stabilan áll.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kilátóban Bogi és Bence :)  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bogi a falmászó :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prézli is sok kutyussal találkozott :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bogi és Bence falat is másztak

:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Kelly és Prézli

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prézli fantaszkus volt, mindig arra járt, amerre velamelyik gyerkőc elkószált. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bencét is hűen kisérte mindenfelé :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Kelly hatalmas faágakkal apportírozott  :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prézli ma kitűnőre vizsgázott szófogadásból. Mindenkihez oda szaladt egy simogatásért, dicséretért, egy bemutatkozásra, de hihetetlenül szófogadó volt. Nem kellett utána szaladgálni, első szavamra visszajött, ha hívtam. Most már idegen helyen is levizsgázott. :)  A gyerekre is nagyon vigyázott egész nap, nagyon ügyes volt, büszke vagyok rá. :)

 

Prezliwestie 2010.04.29. 21:12

Séta után

Ma délután a gyerekekkel közösen mentünk sétálni, mivel drága apikánk beteg lett, ezért hagytuk Őt pihenni. A gyerekek ma rollerrel kisértek minket. Nagy séta után haza felé betértünk a kisboltba, ahol kaptak jégkrémet a gyerekek és persze apának is hoztunk egy tábla csokit. :)  Séta után még a kertben játszottunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prézli jól elfáradt a séta után. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Bence gyere játszani...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prézli általában kint garázdálkodik napközben az udvaron, de van mikor unatkozik és bejön hozzám. Mivel én otthonról dolgozom, sajnos napközben kevés időm van vele foglalkozni, de azért mindig kiharcol magának pár lopott percet. Ennek módja, hogy mellém ül és morgolódva ugat nekem. Mintha beszélne hozzám. Előfordul, hogy az összes játékát oda cipeli és nyomkodja a szájában hozzám, de a legtöbb esetben csak mondja a magáét. Szinte kérlel, imádom ilyenkor. Ha éppen nem tudok felpattanni, akkor azért elfoglalja magát a rágócsontjával.

Csábos nézése...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyereee velem játszaniiii...vauu vauu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

naaa vau vau, naa légysziiii

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem hallod mit mondok, én úúúgy unatkozom!!! Gyereeee légysziiiii

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem adom fel, vau, vau, addig hívlak, míg nem jössz... :) :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó, ha nem jössz, legalább a pocakomat vakard meg, én már azzal is beérem...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jól van, látom ma tényleg nem érsz rá, akkor játszom magam a rágókámmal...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jaj de fincsiiii, és milyen jó dobálni :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyam-nyam, még jó, hogy legalább ilyen fini rágókát veszel nekem... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Persze játszani nem jössz, de azzal bigyóval, már megint engem villogtatsz.... ez nem igazság...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása