A Mi drága kutyusunk betöltötte élete első évét. Megállapítottuk, hogy nagyon gyorsan repül az idő, hiszen a mi kedvencünk 10 hónapja és 1 hete tengeti életét velünk, a mi nagy örömünkre. Hihetetlenül hangzik, hiszen tegnap hoztuk el Gyöngyösről. Visszaemlékeztünk első napjaira nálunk, például, mikor hazafelé hoztuk drága apát telibe pisilte, az úton. :)))  Szerencsénkre az első naptól kezdve beilleszkedett hozzánk, az életritmusunkba és igazán sosem volt vele semmiféle konfliktusunk. Az első héten okozott egy aprócska kárt, mégpedig Bogika szandáljának a pántját megrágcsálta. Összesen ennyi „kárt” okozott nekünk, az én kis drágám. Mióta nálunk van, mozgalmasan telnek napjaink, meg tanultunk közösen biciklizni, kijártuk a kutyaiskolát, sokat sétálunk és igyekszünk a hétvégékre is olyan programokat tervezni, ahová Őt is magunkkal tudjuk vinni. Úgy gondoltam megérdemli, hogy nagy szülinapi partit kapjon, eme jeles nap alkalmából.

Kit is hívhattam volna meg Prézli szülinapi zsúrjára, mintsem Hannah szerelmét. J Neki mindenképpen velünk kellett ünnepelni, természetesen Vikivel együtt. Szóval volt nagy buli, vendégek, torta, ajándékok és minden mi szem szájnak ingere. J  Tesómék, is eljöttek Bodza unokatesóval, így a tömeg is megvolt. 3 gyerek és 2 kutya szolgáltatta a műsort és a jó hangulatot. Annak ellenére, hogy az égiek nem kíméltek minket, hiszen, hol eleredt az eső, hol kisütött a nap. Szerintem mindenki nagyon jól érezte magát, Vikivel estig beszélgettünk, Hannah és Prézli kifáradhatatlanul játszottak egymással. Este közösen vacsoráztak, amihez Piri cica is csatlakozott.   

Prézli 8 hetesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prézli 1 évesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prézli hihetetlen nyugodtsággal ücsörgött a gyerekek székén, és várta az ajándékait, illetve, hogy mikor eheti meg már a tortáját, amit egy szempillantás alatt megevett. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Drága Viki a Prézli ajándékát, nagy gondosággal becsomagolta, ráadásul a csomagolásra Hannah fényképe is rákerült! :)))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rengeteg képet készítettünk, így a buliról készült képeket a következő bejegyzésben mutatom meg nektek! :) 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://prezliwestie.blog.hu/api/trackback/id/tr752116652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sunnyka 2010.06.28. 22:24:13

Szia kicsi Prézli!
Megkerestünk a gazdimmal a google-n,és láttam,hogy szülinapod volt,ezúton kivánok neked én,sulis társad Sunny,és gazdim Livia,NAGYON SOK BOLDOG SZÜLINAPOT!!!!,és még nagyon sok örömet a szerető kis családodnál,úgy látjuk nagyon boldog vagy mert nagyon szeretnek téged ott.Figyelemmel követjük majd az eseményeket,és majd cseveghetnénk néha hogy mi újság veletek...még egyszer BOLDOG SZÜLINAPOT!!!

Prezliwestie 2010.06.29. 07:25:54

@Sunnyka: Sziasztok! Nagyon szépen köszönjük nektek! :) Nagyon örülünk, hogy megtaláltatok minket! :) Remélem Sunnyval is minden rendben, és már kipihente a suli fáradalmait. :) Nyár végére tervezzük, hogy megszerveznénk egy kutya futattón egy találkát, melyre Titeket is szeretettel várunk. Mindenképpen jelezni fogjuk nektek is mikor és hova tervezzük! Köszönönjük a jó kívánságokat! Renáta és Prézli

szupi.kutya 2010.07.01. 14:31:07

Sziasztok!

Boldog Szülinapot kívánunk Prézlinek! :-D Mi majd csak ősszel leszünk 1 évesek, de nálunk is úgy repül a idő, észre se vettük és már nagykutyák lettünk. A torta tetszett Prézlinek, Szupi is imádja a konzerves kaját ha néha veszek neki. :-)

Üdv, Ági & Szupi

Prezliwestie 2010.07.19. 17:20:47

@szupi.kutya: Szia, Köszönjük szépen. Prézli 1 perc alatt befalta a "tortáját" :) Nagyon gyorsan nőnek valóban! :-)
süti beállítások módosítása