Végre eljött ez a nap! :) Eltelt a 10 nap a műtét óta, így mehettünk a varrat szedésre. Nagyon vártuk már ezt a napot, mert már elég volt, hogy egész nap azt játszottuk, hogy bent ruhácska, kint gallér. Persze Prézli egész nap ki be járkál, hiszen ha kiabálnak (ugatnak) a haverok, hogy valami történik az utcán, ami ugatásra méltó, akkor természetesen neki is menni kell. Nanááá. Szóval egész nap, kimegy gallér, vissza jön ruci, kimegy gallér, vissza jön ruci. Persze közben a folyamatosan a lábtörlés, de azt már megszoktuk, hiszen az mindig van. Olyan aranyos, már tudja mi a dolga, bejön és szoborrá változik, várja, hogy végig maceráljam a 4 lábát. :) De ez az öltözködés, és persze mindvégig azon izgultam, hogy nehogy kirágja a varratokat és akkor kezdhetnénk elölről. Nos annyira nem volt vészes az egész ivartalanítási történet, mint amennyire paráztam az egésztől.  Ma este elmentünk újonnan talált orvosunkhoz, gondoltam magamban, ma még egyszer teszteljük, és ha minden rendben van, akkor már tutira orvost váltunk. Bátran mondhatom, hogy orvost váltunk. Ma is rendes volt velünk és még pénzt sem fogadott el. Meg is dicsért minket, hogy milyen szép Prézli sebe. :)  Én is annak láttam. Pár mozdulat, és a varratok már kint is voltak. Prézli szinte mit sem vett észre belőle. Nem volt hiszti, nem vérzett és semmi sem volt. Pár pillanat és már kint is voltunk az utcán. :)

Tényleg nagyon hamar túl voltunk az egész műtéti procedúrán,és az biztos, hogy engem jobban megviselt, mint Őt.

Mindenkinek bátran ajánlom az ivartalanítást, hiszen mi így már nyugodtan várhatjuk a tavaszt a tüzelő szukákkal. :) Prézli nem fog tőlem elszökni és nem kell azon aggódnom, hogy soha többé nem látom és ráadásul így már biztosan nem fogjuk szaporítni a menhelyeken élők számát. Úgy gondolom, ez a legkevesebb, amit megtehetek, hogy tényleg csak olyan állatok szülessenek erre a földre, akik egészségesek, akiket örömmel várnak és biztosan jó gazdához kerülnek.   

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://prezliwestie.blog.hu/api/trackback/id/tr831835490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása