Prézli igazi kotnyeles kis kutya, avagy minden lében kanál. Bármi történjék, neki ott kell lennie és tudnia kell róla, persze ezért is imádom.

Ma délután a kertet rendeztük, már 2 éve lakunk itt, de még mindig van mit igazítani a kerten, ma a kerítés mellett lévő száz éves orgonabokrokat vágtuk ki, hogy megfiatalodjon, mivel már így is nagyon sok új hajtás nőt mellette. Szóval hajrá fiatal hajtások, a régieket ma kivágtuk. Ezentúl ki kellett vágnunk egy korai cseresznyefát, mivel egy nagyobb cseresznyefa mellett nőt, szerintem az már vadon, de nem is ez volt a baj, hanem hogy ránőtt egy nagyon finom almafára. Így szegény apró szemű korai cseresznyefát áldoztuk fel, az almafa miatt. Szegény kisfiamat nagyon megviselte, mert minden növényt nagyon szeret és nagyon sajnálta a fát, amit meg is értek, hiszen mi sem jókedvünkből vágtuk ki, de a szükség törvényt bont. 

Persze ahogy lenni szokott, Prézli mindenhol ott volt, mindent megnézett, megszimatolt. :) A nap végén gyorsan elégettük a levágott ágak jó részét, kihasználva az alkalmat, hogy a paradicsomnak szánt ágyásom még üres. Nem tudom mi lesz Prézlivel, ha eljön a palántázás ideje, mivel jelenleg Prézlinek ez a hely a kincsesbánya. Ide ás el mindent, ami finom falat (ki tudja mi lehet már a földbe?!) és persze egy idő után, meg is keresi. Viszont pechére, már megvettük a kerítés elemeket oda, hogy körbe tudjuk keríteni, nem tudom utána hol fog ásni, bár vannak még dugi helyei, de szerencsénkre csak olyan helyeken ás, ahol nincs fű. Valószínüleg hátul csinálunk neki egy ásható részleget. :)

Természetesen a munkálatok közbe, egy kis labdázás is bele fért. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Jól van, úgy nézem, itt minden rendben van, ügyesen kivágtátok a régi orgonabokrokat, így legalább már jobban kilátok az utcára."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Bogit is elkisérem, nehogy el essen, hiszen már elmúlt 6 éves és mindig felpattan a kis motorjára." 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Nahááát, nem bele raktak a talicskába, én annyira nem élveztem, mint kisgazdáim."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Még a lánfűrésztől sem félek, ügyes vagy apa, jól csinálod." :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Úgy nézem lassan már mindent kivágtatok..."  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Lepihenek egy kicsit, úgy elfáradtam, annyit dolgoztam ma már." :) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Mire készültök a kincses helyemen?!? ajaj tegnap valamit ide elástam, gyorsan megkersem... jaj hol van már?!? Miért hozzátok ide a bokrokat?!?! Mit csináltok?! Ez az ÉN helyem, na nemáá, hol van már az a finom falat, tudom, hogy valahova ide ástam el..."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Nem találom... :(  na mindegy inkább odébb állok, mert itt nagyon készül valami..."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Na szép, itt aztán jól befűtöttek, mi lesz az ásókertemmel?!? Közel sem tudok menni olyan forró..."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://prezliwestie.blog.hu/api/trackback/id/tr801855427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nini-ve 2010.03.23. 08:31:45

Haha, Prézli nagyon helyes a kertben, látszik, hogy élvezi. Milyen nagynak látszik a szőre. Mikor viszed kozmiba? Egyáltalán milyen gyakran célszerŰ? Mi Manót holnap visszük ki a telekre (remélem segít ásni:)). Pusz: M&M

Prezliwestie 2010.03.23. 19:36:15

Szia! Április elején megyünk kozmiba, február elején voltunk. Mi most 2 hónapra megyünk, egyébként úgy tudom 3 havonta szükséges. Mi a baba szőre miatt megyünk hamarabb. Szerintem tuti fog ásni Manó! :) :) Élvezni biztosan fogja a telket! Prézli amióta jó az idő, be sem jön egész nap. :) Puszi

zsera 2010.03.25. 14:19:14

Sziasztoook! Előkerültünk mi is végre! ;) látom mindenki nagyon jól van, és élvezitek a tavaszt! :) Képek folyamatosan készülnek nálunk is, csak nem volt időm még feltenni őket.. :(
Puszi Mindenkinek! :)

Prezliwestie 2010.03.26. 13:32:39

@zsera: Drága Zsera! Nagyon várjuk már az újabb blog bejegyzéseket! :) Mi jól vagyunk és valóban élvezzük a tavaszt! A kert ilyenkor nagyon nagy kincs, Prézlit be sem lehet hívni, még aludni is inkább a fűben alszik. :) Persze éjszaka bent van... Nagyon várjuk a képeket! Millió puszi!
süti beállítások módosítása