A hétvégi megpróbáltatások után, egy isteni füstölt izű rágócsont a király.Mai napon rengeteget sétáltunk, többször is a kádban olvadozott Prézli, így igazán megérdemelt egy nagyobb méretű rágó csontot. Persze birtokba vette Bence ágyát.…

Prézli a szülinapi bulázás miatt picit háttérbe szorult, ezért ma elmentünk a kedvenc parkunkba szaladgálni és este is elvittem egy nagy sétára, üdvözölni a környékbéli kutyusokat. Persze Ő nem érezte, hogy háttérbe lenne, hiszen tegnap egész délután dögönyözve volt…

Prezliwestie 2010.01.30. 20:42

Bence 5 éves

Bence fiam 2005. Január 28-án született, most 5 éves és középső csoportos ovodás. Azon szerencsés helyzetben van, hogy háromszor ünnepelheti a születésnapját. :) Természetesen nagyon örül ennek, az első ünneplés az ovodában van a csoportársai körében tortával köszöntik…

Prézli 2009.Június 27-én látta meg a napvilágot, és 2009.Augusztus 20-án került hozzánk. Azóta családunk igazi tagja lett. Több mint 5 hónapot töltöttünk már együtt és szépen lassan össze csiszolodtunk. Mára kialakult a rendszer az életünkben, szerencsésen átvészeltük a…

Ma reggel -10 fokra ébredtünk, ezért Prézlit elvittem magammal dolgozni. Mivel Prézli napközben, ha nem vagyunk itthon akkor kint tartozkodik a kertben, természetesen van bélelt, ajtós, full extrás kutyaháza, mégis úgy gondoltam a mai hideg már túl sok lenne neki. Egy probléma…

Ezen sorokat az interneten találtam, már nagyon régen, de mégis fontosnak tartottam, hogy közé tegyem én is, mert nagyon igaznak tartom ezen sorokat.Prézlit is ezen elvek alapján nevelem és remélhetőleg sokan fontolóra veszik az alábbi üzenetet.Nagyon bízom benne, hogy sokan úgy…

Ma este is eljutottunk kedvenc parkunkba, persze tegnap is voltunk, csak néha elfelejtek fényképezőt vinni. Sajnos a mai sétánkon csak egy kutyussal találkozhattunk, de Őt nem engedték el a pórázról, így túl sokat nem időztünk vele. Viszont nagyon sokat szaladgáltunk, rám is fér…

Ma reggel ismét hóesésre ébredtünk, így délután jó melegen felöltöztünk, és a gyerekekkel a kedvenc parkunk felé vettük az irányt egy kis szánkózásra. Persze Prézli sem hiányozhatott a csapatból. Hatalmasat futkározott ismét, sok sétáló kutyussal…

Prezliwestie 2010.01.16. 19:18

Kutya ovi 4.

Szokásos szombat délutáni programunk a kutyasuli, azaz a kutya ovi. Szombat reggel, tiszta az idő, nem fúj a szél, nem esik az eső. Gondoltam a mai napi időjárás megfelel egy jó kis hancurozásra a kutyaoviba... tévedtem, ezért hoztam pár képet, nem gondoltam, hogy a szakadó esőben…

Prezliwestie 2010.01.09. 21:23

Kutya ovi 3.

Ma ismételten oviba voltunk, mivel az időjárás nem kedvezett nekünk, ezért hoztam pár képet az ázott Prézliről. :) Gyakorlatilag végig szakadt az eső, de természetesen ez a kutyusokat egyáltalán nem érdekelte, szinte tudomást sem vettek róla.Viszont mai napon az én drága…

süti beállítások módosítása