A Mi drága kutyusunk betöltötte élete első évét. Megállapítottuk, hogy nagyon gyorsan repül az idő, hiszen a mi kedvencünk 10 hónapja és 1 hete tengeti életét velünk, a mi nagy örömünkre. Hihetetlenül hangzik, hiszen tegnap hoztuk el Gyöngyösről. Visszaemlékeztünk első napjaira nálunk, például, mikor hazafelé hoztuk drága apát telibe pisilte, az úton. :)))  Szerencsénkre az első naptól kezdve beilleszkedett hozzánk, az életritmusunkba és igazán sosem volt vele semmiféle konfliktusunk. Az első héten okozott egy aprócska kárt, mégpedig Bogika szandáljának a pántját megrágcsálta. Összesen ennyi „kárt” okozott nekünk, az én kis drágám. Mióta nálunk van, mozgalmasan telnek napjaink, meg tanultunk közösen biciklizni, kijártuk a kutyaiskolát, sokat sétálunk és igyekszünk a hétvégékre is olyan programokat tervezni, ahová Őt is magunkkal tudjuk vinni. Úgy gondoltam megérdemli, hogy nagy szülinapi partit kapjon, eme jeles nap alkalmából.

Kit is hívhattam volna meg Prézli szülinapi zsúrjára, mintsem Hannah szerelmét. J Neki mindenképpen velünk kellett ünnepelni, természetesen Vikivel együtt. Szóval volt nagy buli, vendégek, torta, ajándékok és minden mi szem szájnak ingere. J  Tesómék, is eljöttek Bodza unokatesóval, így a tömeg is megvolt. 3 gyerek és 2 kutya szolgáltatta a műsort és a jó hangulatot. Annak ellenére, hogy az égiek nem kíméltek minket, hiszen, hol eleredt az eső, hol kisütött a nap. Szerintem mindenki nagyon jól érezte magát, Vikivel estig beszélgettünk, Hannah és Prézli kifáradhatatlanul játszottak egymással. Este közösen vacsoráztak, amihez Piri cica is csatlakozott.   

Prézli 8 hetesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prézli 1 évesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prézli hihetetlen nyugodtsággal ücsörgött a gyerekek székén, és várta az ajándékait, illetve, hogy mikor eheti meg már a tortáját, amit egy szempillantás alatt megevett. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Drága Viki a Prézli ajándékát, nagy gondosággal becsomagolta, ráadásul a csomagolásra Hannah fényképe is rákerült! :)))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rengeteg képet készítettünk, így a buliról készült képeket a következő bejegyzésben mutatom meg nektek! :) 

 

Prezliwestie 2010.06.20. 21:13

Vizsga napja

Eljött ez a nap is, a vizsga napja!!! Ma bemutathatja mindenki mit tanult az elmúlt 6 hétben.

Reggel 5 óra 00 perckor keltem, és érdekes módon ma nem használtam a szundi funkciót, a szemeim kipattantak az izgalomtól. Már este össze készítettem a vizsga napra szükséges dolgokat, amit nem tudtam a táskához készíteni, azt lejegyzeteltem, hogy nehogy otthon maradjon valami is. Nyugodtan össze készülődtem, kipakoltam a kocsiba mindent, nagy levegő és indulás. Elmentünk energia levezetés céljából a kőbányai kedvenc parkunkba szaladgálni. Már 6 órakor róttuk a köröket Prézlivel. Nagyon élvezte, hiszen elég régóta nem tudtunk kimenni, mivel a hétvégi nagy futások a suliban megvoltak és gyakorolni jobb volt pórázon a környező utcákba.

 

 

 

 

 

Hajnali 6 órakor nem túl fotogén Prézli :)))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hét körül indultunk a suliba és 7 óra 15-kor már ott is voltunk. Nem is beszéltünk össze, de pont Vikivel és Hannáhval együtt értünk ki a suliba. Elindultunk a szokásos reggel sétára, egy jó nagy kör az erdei úton. Pont 7h45-re értünk a felső pályára, ahol a gyülekező volt. Sorakozás után, elmondták a napi programot, majd megírtuk az elméleti tesztet, sorszámot húztunk, ezt követően mentünk a lenti nagy pályára. Megindult a vizsga. Egyszerre 2 gazda és kutyája vizsgázott, míg az egyik a helyben maradás fektetésben állt a pálya szélén, a másik páros teljesítette a vizsga feladatot. Természetesen ezt a feladat sort már gyakoroltuk, tehát nem volt meglepetés. Volt benne menetelés, hátraarc, jobbra és balra fordulás, helyben maradás ülve és fekve, akadály kerülés több oldalról. Szóval sok minden, sajnos sokra nem emlékszem, mert annyira elhatalmasodott rajtam az izgulás, hogy a végén már arra sem emlékeztem, hogy háromszor mondtam ki Prézlinek a fekszik vezényszót.

Várakozás következett, így elmentünk még egy körre, hagy fáradjanak a gyerkőcök, hiszen terrierek és túlbuzog bennük az energia. Ez az idő telt a legnehezebben. Elérkezett az idő, mi következtünk. Olyan szerencsésen húztunk, hogy Mi kezdtünk, és az utánunk lévő páros után Hannáhék következtek, így szinte egyszerre letudtuk a vizsgát. :)

Prézli és Hannah is és mindenki aki kistestű tanfolyamra járt sikeres vizsgát tett alapfokú engedelmességből. :)))  Ezúton is gratulálok mindenkinek!!!! Természetesen ebben nagyon nagy szerepe volt a két kiváló oktatónknak Dorkának és Zsizsunak és persze minden segédoktatónak, akik nagyon sok jó tanáccsal elláttak minket és becsülettel felkészítettek a vizsgára. Köszönjük szépen minden Cerberos kutyakiképzőnek, hiszen az Ő odaadó munkájuk nélkül 6 hét alatt nem tudtunk volna ilyen sikereket elérnünk.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Viki és Hannah

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sikeres vizsgáink után, elindultunk, hogy bulizzanak egyet kölkeink, de az égiek nem kíméltek, mert jobban eleredt az eső, és mivel Prézli egész héten betegeskedett, ezért irányba vettük az autót. Drága két westie az autó csomagtartójába is folytatta az önfeledt játékot. :))))  Addig játszottak, míg ki nem dőltek a fáradtságtól, hiszen ekkor már 11 óra is volt. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az eső elállt, így a felső területre "költöztünk", hiszen itt a suli megvendégelt mindenkit tojásos lecsóval, ami nagyon finomra sikerült. :)  Több plédet is földre terítettünk és beindult a piknik. :)

Viki és én és persze a két rosszcsont szerelmes pár :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A minis csoport :)

 

 

 

Mütyi, befészkelte magát a gazdi szatyrába, büszkén az oklevele mellé. :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Drága szerelmes párunk Hannah és Prézli nem sokáig bírta az ünneplést, hiszen hatásos volt a reggeli fárasztás...

 

 

 

 

 

 

 

 

Mozgalmas napunk volt, annyira szeretnek ott lenni a kutyusaink, hogy mikor szinte már mindenki haza indult, mi még elmentünk egy utolsó erdő sétára Vikivel és Hannáhval...

Természetesen Hannáhékkal már most megbeszéltük, hogy vasárnap átjönnek hozzánk megünnepelni Prézli 1 éves születésnapját. :)  Természetesen hozok nektek képes beszámolót is róla. 

Rénó gazdával is megbeszéltük, hogy megyünk egy Duna parti kutya futtatóba ebzeteinkel. Nagyon várjuk azt is! :)  

Összességébe a kutya suli nem csak a kutyának, hanem a gazdáknak is nagy élmény, aki nem hiszi, jelentkezzen a most induló Cerberos tanfolyamra és megtapasztalja maga is! :) Aki pedig elhiszi nekem, az jelentkezzen azért, hogy átélhesse saját maga is, és azért is, hogy velünk jöhessen az augusztus 14.-én induló középfokú tanfolyamra. :)  

 

Utolsó szombati suli nap ez a szombat. :(   Szó szerint az egyik szemem sír, a másik nevet. Hiszen nagyon szomorú vagyok, hogy véget ért a tanfolyam, egy nagyon jó banda kovácsolódott össze ezen 6 hét alatt. Főként megemlíteném Vikit és Hannáht, hiszen velük egy igaz barátság alakult ki, ami biztosan tovább fog tartani, így nem elég, hogy Prézli okos kutyus lett, de találtunk magunknak jó barátokat is, azaz Prézlinél ez szerelem, amit Hannah iránt érez. :)  Viszont kis könnyebbséget is érzek, hogy véget ért és helyt tudtunk állni, az elmúlt 6 hét minden napja a tanulással telt, amiért nagyon sok áldozatot is kellett hoznom, és igazán nem csak nekem, hanem a családomnak is, amit ezúton is köszönök nekik. :) Vizsga után 7 hét pihenés következik, és aztán indul a következő menet, a középhaladó tanfolyam augusztus 14.-én. :-)

Szombaton a vizsga pálya feladatokat gyakoroltuk, sikerült pár jó képet készítenem a csoporttársainkról, így ma Őket mutatnám be.

Mütyűr azaz Mütyi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sunny

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Diégo

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Janka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rénó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prézli :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rénó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mütyűr

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Viki és Hannah :) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Janka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Teqila

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sunny

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hannah

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prézli

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Janka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tegnap Prézli elkezdett köhögni. :(  Nem vészes, de ezek szerint valószínűleg megfázott. Este elmentünk sétálni, a menet közbeni fektetést, ültetést gyakoroltuk, és persze a menetelést is, de itthon már nem gyakorlatoztam vele külön. Inkább koncentrálunk a gyógyulásra, hogy szombatra és vasárnapra jól legyünk. Szerintem nem lesz probléma, szedi a gyógyszereit, és szerencsére láznak nyoma sincs már, így remélhetőleg tudunk menni szombaton is a suliba.

Arra gondoltam, hogy a hétvégi kánikulába elég rendesen megfürdettem slaggal és szerintem ettől fázhatott meg, illetve attól is, hogy nem sokkal később befeküdt a helyére, ahol elég hűvös volt. Gondoltam is rá, hogy nem szabadna hagynom, hogy bemenjen, de úgy voltam vele, csak tudja mi a jó neki... :-(  

A vizsga pánikom, egy időre szünetel, most nyugalom érzése van bennem, de egyben inkább szomorúság is. Nagyon szomorú vagyok, hogy vége a tanfolyamnak, nagyon szeretünk oda járni. A családom nagyon rendesen helyt állt nélkülem az elmúlt bő 5 hétben, míg kutyáztam, de a nyarukat nem kívánhatom tőlük, így csak augusztusban lesz folytatás... Már most nagyon várjuk :) Furcsa lesz szombaton és vasárnap nem órára kelni, hiszen már úgy megszoktam. Van valami varázsa is ám, este össze készítettem a hátizsákom, reggel a friss víz és jutifalat (párizsi) készítése maradt és persze a saját magam összekészítése. Az elmúlt pár hétben rájöttem sok-sok mindenre. Eddig is nagyon szerettem az állatokat, de nem is hittem volna, hogy egy kutyával lehet ilyen szimbiózisba élni. Prézli annyira átvesz tőlem mindent, jókedvet, szomorúságot, idegességet, nyugalmat, minden érzésemet átveszi tőlem.. Tudtam, hogy közel állunk egymáshoz, de hogy ennyire az csak most derült ki számomra, a suliban töltött hetek alatt. Ha valaki azt gondolja, a Cerbi csak egy iskola, ahol a kutya meg tanul ülni, hát nagyon téved. Sok gazdi akivel beszélek, mondja, hogy nekünk nem kell suli, mert nézd az én kutyám már ül, és még pacsit is tud adni.. Naja, Prézlit a héten már az 5 éves fiam sétáltatja pórázon, hallgat rá, nem tőr ki magából, még egy őrjöngő kutya mellett sem. Igaz, hogy Prézli 7 kg-os kutya, de a fiam is csak 18 kg.. Eddig nem tudták Ők sétáltatni, mert Prézli rángatta Őket, annyira tombolt egy-egy kapu előtt, hogy még a gyerekeim is megijedtek. Mára pedig nyugodtan sétálunk a kis gazdikkal, és egy feladatom van sétálnál, azt figyelni, hogy csere van, hiszen két gazdi jelölt is van, így mindig beosztjuk, hogy melyik sarokig viszi az egyik, aztán a másik gyerkőc következik. :)  Persze ez is egy eredmény, de ezen kívül még számos pluszt tanultunk. Szóval kedves gazdák, a suli nem csak a ülj és fekszikről szól, sőt ez a legkevesebb része...Az a 6 hét amit a kutyussal eltöltesz és megismeritek igazán egymást, az is nagyon fontos. Továbbra is mindenkit bíztatok, hogy kutyaiskolába kell menni, viszont ha már valaki menni akar, akkor menjen jó helyre, tehát a CERBIBE a helye! :)

 

Lassan 1 évesek vagyunk, és sajnálatos módon eljött ez a nap is... ez volt a rémálmom eddig, hogy Prézli megbetegszik. :( Ma reggel nem akart felkelni, nem jött ébreszteni és még az üritési dolgaira sem akart kimenni az udvarra. Ilyen akkor fordult elő, mikor az ivartalanítási műtétje volt. Nagyon rossz az a reggel, amikor nem Ő ébreszt engem. :( Minden reggel, apa kel elsőnek, Ő kiengedi szűklétei elvégzéséhez, aztán küldi hozzám, azaz nem is kell küldeni, mert jön már magától. :) Prézli puszira ébredni nagyon jó dolog. Imádom reggel, mikor még álmos. Ez az egyetlen amikor bejöhet az ágyunkba és persze a reggeli ébredésem ideje alatt, Ő még alszik egyet velem. :))) De ma reggel nem így volt, nagyon megijedtem. Életembe először hőmérőt tettem a popijába, ami 39,9 fokot mutatott. Pánik beindult, a reggeli gyors ébredésem megvolt. Gyorsan ébresztettem a gyerkőcöket, irány az óvoda, míg Ők ébredeztek hívtam az állatorvost, aki némileg megnyugtatott, bár az első gondolata a kullancs által okozott babézia volt. Futás az oviba, majd az állatorvos. Olyan szerencsénk volt, hogy ahogy Prézlit letettem az asztalra pisilt egyet, így egy gyors tesztet a doki rögtön belenyomott, aminek jó volt az eredménye és nyugtáztuk, hogy nem véres a vizelete. Ez nagyon jó hír, mert a rettegett betegségnek a fő tünete a véres vizelet. A láza csökkent mire beértünk, már "csak" 39,1 fok volt, amin meglepődtünk mindketten az doki bácsival. Mivel én nem adtam neki semmit, csak vittem. Kapott szurit, és gyógyszert ami 3 napig szednie kell. A torka nem piros, szóval egyenlőre nagy passz, hogy mi a baja. Amennyiben rosszabbodik irány vissza, de szerencsére javulni látszik, már délután elmászott a kapuig körbe nézni, ami nagyon jó szerintem. Nem olyan, mint máskor, sokkal lassabban közlekedik, azaz az egész kutyus be van lassulva. Délelőtt kapott egy egész virslit, amit viszont jóízűen megevett, egyébként napközben nem is szokott enni, de örültem, hogy van étvágya. Inni is iszik, remélhetőleg gyorsan túl leszünk az egészen. Nem jött a legjobbkor, hiszen vasárnap vizsga, és ma mennünk kellett volna suliba, de végül is egy betegség sose jó. :( Ma csak helyben gyakorolgattunk, hogy nehogy elfelejtse a fektetést, és egy pici sétára készülünk. Nagyon bízom benne, hogy holnapra kutya bajunk lesz!

 

Minden este gyakorlunk Prézlivel a vasárnapi vizsgánkra. Úgy gondolom, az egyetlen dolog, amivel le tudom küzdeni a hatalmas vizsga drukkomat, a magabiztosság. Eddig is minden este gyakoroltunk, csak leginkább a séták alkalmával. Persze hétvégénként jutott idő menet gyakorlásra is, de most a családi kupaktanáccsal megbeszélve, megállapodtunk, hogy a héten minden este Prézlié. Így legalább 2 órát tudok vele gyakorolni. Korábban megyünk sétálni, hogy egy kicsit lefáradjon, majd menetelünk az udvaron. Menet közbeni ültetés, fektetés, fektetésben helyben maradás. A fektetéssel volt némi nehézségünk, de szerencsére ma már egész jól ment. Nem stabilan, de már alakul. Nem küzd ellene és mondhatnám megadta magát nekem. Minden este pont olyan módszerekkel gyakorlunk, mint a suliban, hiszen kb. 15 perc feladat után, játék következik, csak nem Hannahval, hanem velem. :) Előkerülnek a sípolós játékok, a labda, a köteles játék és minden, amit Prézli szeret. Nagyot játszunk, majd ezt követően ismét gyakorlás következik. Minden nap legalább 4 kört tudunk gyakorolni. Ami a legjobban megy a helyben maradás, egy vezényszóval. Ez annyira stabilan működik már közöttünk, hogy bármi mászkálhat körülötte nem moccan meg. Szándékosan a kapu közelébe csinálom vele, mivel ott esténként sok sétáló emberke mászkál, akár kutyussal is. Persze a gyerkőcök és Piri sem kíméli Őt. :) Azért is gyakorlunk így, mivel a vizsgán is lesz biztosan sok zavaró tényező. A mai gyakorlás alatt, már egyáltalán nem kapott jutalom falatot, viszont a vacsora az átlaghoz képes is full extrás volt. Mivel egy merőkanál pörköltet kevertem be táppal. Még a fülét is megnyalta utána... :))) Meg is érdemelte, mert ma szépen dolgozott. Holnap megyünk a suliba gyakorolni, és persze a hét többi részében is folytatom vele. A tervem az, hogy szombaton jól lefárasztom, hogy vasárnap még kómás legyen, persze vasárnap reggel is megyünk a nagy parkba rohangászni a vizsga előtt.

Módszerekről szándékosan nem írok, mivel úgy gondolom, hogy egy-egy dolgot, amit le is tudnék írni, nagyon kevés, a suliban elhangzottakhoz képest. A rész információkkal pedig nem tudna senki olyan sikereket elérni, mint a komplett oktatással. Nagyon sok fontos infó megtalálható a www.cerberoskutyaiskola.hu weboldalon is. A legfontosabb része talán a "hogyan legyek falkavezér", és ha valaki könnyen kezelhető kutyát szeretne, akkor az legyen a bibliája.

A képek a szünetekben készültek. :)))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon gyorsan elérkezett ez a nap is, az utolsó olyan vasárnap amikor gyakorolhatunk a Cerbin. Persze megyünk szerdán is, és szombaton is, de a következő vasárnap már VIZSGÁZUNK.... Ajajaj teljesen beindult már a para nálam. Ezt egyetlen módszerrel lehet leküzdenem, gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás, és ezáltal magabiztosak leszünk, és így remélhetőleg sikerül minimalizálnom az idegességemet. :) Vasárnap már a vizsga pályát gyakoroltuk, minden úgy zajlott, mint mikor vizsgázni fogunk. Egy dolog kivételével a szünetekben Hannah és Prézli úgy játszhattak, mint máskor. :))) Olyan édesek, teljesen úgy viselkednek, mintha ezer éve ismernék egymást. Ez szerelem első látásra és örökké fog tartani...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma reggel különleges foglalkozás volt a suliban, mert nem a zárt pályán gyakoroltunk, hanem külső utcai terepen. Ez több szempontból is nagyon fontos, egyrészről itt kiderül, hogy otthon mennyit gyakoroltak a tanoncok az ebekkel, a másik nagyon fontos része, hogy mindenféle különös eseményt, helyzetet teremtettek a kutyusoknak. Pl. biciklis, részeg ember, botos ember, gurulós kocsit húzó személy, motoros gyerek stb.stb. Megálltunk forgalmas helyen a kutyusokkal és néztük melyik kutya, hogy reagál a környezetre. Nagyon érdekes volt, szerencsére Prézli semmire sem reagált különösebben. Sőt egy ideig kifejezetten nem is értette, hogy mi történik. Hiszen neki új helyzet nagyon nem volt, hiszen biciklivel járunk sétálni, motoroznak mellette a gyerekek, piacra is el szoktam vinni magammal, ahol hasonló feladatokkal küzdünk meg, mint botos, gurulós kocsis emberke. Szerencsére az elmúlt hetekben sikerült a többi kutyára reagálását is minimalizálnom, igaz néha féltem, hogy totális hülyének néznek. Pláne, amikor el kellett dobnom az üditős üveget ("kanna") benne kővel, a kutya felé. Szép gazdának tarthatnak a környékünkön, akik az elmúlt 4 hétben figyeltek. Kezdődött a hátrafordulós sétával, viccesen néztünk ki, aztán következett a flakonos tiltás. Persze mindeközben menet közbeni ültetés, fektetés, stb.. Utólag visszagondolva, biztosan nem tartanak normálisnak, és persze mindenki a kutyát sajnálja. Szegény kutya, nem normális a gazdája, pedig az Ő érdeke. Mostanában sok helyről megkapom, minek egy ekkora kutyának iskola. Lássuk csak... szóval pár ezer forint befektetés, 6 hétvége délelőttje, pár óra gyakorlás, ÉS 15 évre egy könnyen kezelhető ebet kaptam. Természetesen nem vagyok jövőbe látó, de nagyon szeretnék Prézlivel még legalább 15 évet együtt tölteni. Szóval szerintem a képlet egyértelmű, a kutyának és gazdának iskolába a helye. Nyugodtan sétálunk az utcán, a kertbe nyugodtan heverészik, persze ettől még a játékokkal terrier módjára viselkedik, de nekünk sokkal könnyebb lett az életünk, úgy, hogy komoly problémám nem volt Prézlivel, mikor iskolába kerültünk, csak pont ez a kicsi hiányzott, de ez nagyon! :)

Ma egy dologgal nem voltam elégedett, hogy Prézli jobban húzott, mint szokott. A megszokott sétákon már szinte, alig-alig kell fegyelmeznem, de ma sokszor rá kellett szólnom. Pláne, mikor az elején Hannah ment előttünk. :) Majd megőrült a westie csajsziért. :) Aztán Zsizsu, hátrább küldött minket, szerintem ott már sokat javult a helyzet, de nem vagyok elégedett vele. Ma ismét gyakoroltunk, gyakoroltunk... 

Mivel a mai foglalkozásnak hamarabb vége lett, főként a pokoli meleg miatt, Vikivel és Hannaval, bekéredzkedtünk a gyakorló pályára, hogy a "gyerkőcök" hancúrozhassanak egyet. Mondanom sem kell, a két westienek lehet 38 fok és fárasztó nagy séta, hiszen már fél nyolckor az erdőbe sétáltunk, egyáltalán nem érdekelte Őket, hatalmasat játszottak. :))))

Viki & Hannah és persze Prézli :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prezliwestie 2010.06.11. 10:21

Labda ördöge

Forróság ide vagy oda, Prézli egy westie terrier és lehet bármilyen meleg, neki lételeme a játék, a bohóckodás. :) Már régebben rájöttünk, hogy Ő focizni szeret, ez jobban érdekli, mint az apportírozás. Visszahozza egy ideig az eldobott labdát, játékot is, de nem okoz neki akkora örömet, mint amikor focizik. Ráadásul, ha a gazdi már kidől a hőség miatt, egyedül is tovább tud játszani. :))) Volt már több gumilabdája, de hiába, mind kilyukadt, viszont a bőr focilabda jól tartja magát, már régóta. Bár már lyukas és vinni is tudja már, de még mindig elég kemény, és így jól gurul. Gyakorlatilag az esti séta után, a focizás a kedvenc hobbija. Persze sok mindent imád még, pl. Cerbire járni, amit nem is tudom, hogy fogom neki pótolni, míg nem megyünk megint. De augusztus végén mindenképpen megyünk a középhaladó tanfolyamra, és ha minden igaz, Hannah westie is jön velünk! :))) Persze Vikivel már megbeszéltük, hogy Hannahval át fognak jönni hozzánk sokszor a nyáron, remélem ez tényleg így lesz. Sajnos nem tudunk rögtön tovább menni a középhaladóra, mivel a nyáron a gyerekekkel kell programokat csinálnunk, és megyünk több hétvégén is Velencére a telekre, így nem fér bele, hogy Prézli és anya hétvégén délelőttönként ne legyen otthon. Sebaj, augusztus 14.-én megyünk ismét, feltéve, ha jövő héten sikeres vizsgát teszünk. :)

A labda ördöge.... :)))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Na mi lesz, nem jössz már játszani?!? Na jól van én is lepihenek kicsit....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prézli ismét Juditnál járt kozmetikázáson. Szép rövid nyári frizurája lett. Nagyon ráfért már, hiszen ebbe a hőségben sokkal kényelmesebb így neki.  :)  Juditnak éppen két hetes westie babái vannak :) Aki nem ismerné Juditot, annak elmondom, hogy Ő a Charming Westie Kennel tulajdonosa. Gyönyörű kutyusai vannak, és aki tutira egészséges, jó idegrendszerű westiet szeretne magának, ne késlekedjen, mert még vannak eladó babái.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása