Elérkezett a várva várt nap és elkezdődött a tanfolyam, melyre már régen bejelentkeztünk. Korábban már írtam, hogy nagy gondot fordítottunk a megfelelő kutya suli keresésére, megtalálására. Több órás internetes kutatás után, személyes felkeresések következtek, de már az első percben tudtam nekünk a Cerberos suliban a helyünk. Persze, hogy ne legyek elfogult, elmentünk több kutyaiskolába érdeklődni, de hamarosan jelentkeztünk is, a Cerbibe a kistestű kutyák alap tanfolyamára. Ma kezdtünk, Prézli és én mától iskolások vagyunk. :)  Ma végképp bebizonyosodott számomra, hogy jó helyen vagyunk, hiszen ez nem egy szimpla kutya suli, hanem a Cerbi egy ISKOLA, ahol végre azt is elmondják, mi miért van és miért nem jó ez vagy az a módszer, viselkedés, reakció. Becsülik és tisztelik a szándékot azokban akik elmentek oda, legyen bármilyen probléma a kutyával. Még a vak is látja a szakértelmet, amivel oktatnak. :)  A türelemet, melyet velünk gazdákkal szemben tanusítottak, arról már nem is beszélve. Nem hittem, hogy ennyire izgulni fogok, és úgy fogok viselkedni, mint egy 7 éves gyerek az első nap az iskolába, de így sikerült. :) 

A csoportunkba, van még egy westie Hannah :), van több nagyon aranyos kutyus, és két édi csivava is. Az első nap után nem tudok még sokkal többet írni a többiekről, mert Prézlivel voltam elfoglalva, és nagyon figyeltem mit mondanak az oktatók. Igérem hozok képeket is, ma már erre nem jutott időm.

Sikerült ideérnem az igért képekkel :)

Ő Hannah, Prézli legjobb cimbije a suliba

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ő pedig Csubakka, alias Csubi :) A három csibész energia bomba... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://prezliwestie.blog.hu/api/trackback/id/tr202006098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nini-ve 2010.05.16. 08:35:52

Sziasztok, először is köszi szépen az érdeklődést Manó felöl és a drukkolást.
Nagyon várjuk Prézli iskolás képeit, és a tapasztalataidat, mit csináltok, hogyan..stb. Puszi: Mari&Manó

Hannah Banana 2010.05.16. 18:13:50

Helló!!! Mi is beregisztráltunk :)))
Annak ellenére, hogy ma cudar idő volt, örültem, hogy a drágáink olyan önfeledten játszottak!!! Hannah azóta alszik, csak a szükségletei végett kel fel a fotelból...
Puszi: Viki és Hannah

Prezliwestie 2010.05.16. 19:11:51

@Nini-ve: Remélem továbbra is jól vagytok és minden rendben van! Nagyon szuper az iskola, hozok képeket is ma. :) Puszi Renáta

Prezliwestie 2010.05.16. 19:14:43

@Hannah Banana: Szia! Nagyon örülök, hogy megtaláltál. Ezen a blogon megtalálod Prézli kabátja beszerzési helyét is, ha esetleg elfelejtetted volna! :)
Nagyon örülök nektek, Prézlinek igazi játszótársa lett Hannah! :) Prézli is alszik, mint a tej. :)
Ma felteszek képeket is végre. :)
Puszi Renáta és Prézli
süti beállítások módosítása